Bizonyos periódusok eltelte után, vagy amikor olyan eseményeknek vagyunk kitéve, amit már nem bírunk a továbbiakban elviselni, mindenképpen szánjunk időt arra,hogy kilépünk a taposómalomból, a megszokott fizikai és földrajzi világunkból és olyan dolgokat tegyünk, ami nem a hétköznapi életünk része. Vagyis elmegyünk és kipihenjük a mindennapi fáradalmainkat. Sokszor nem is tudatosítjuk magunkban, hogy ez mennyire fontos lenne vagy lehet. Ésazt is gondoljuk, hogy nekünk ez nem jár. Ez ugyanúgy jár annak, aki elveszített valakit, aki gyászolókkal foglalkozik és annak is aki csak megpihenni szeretne. Mert miről is szól ez az időszak? Kikapcsoljuk agyunknak azt a részét, ami a mindennapi stresszt dolgozza fel. Próbáljuk utolérni és feldolgozni azokat az információkat, amivel az amúgy is túltelített hétköznapokon foglalkoztatva vagyunk. Vigyünk egy jó könyvet magunkkal, vagy csak úgy nézzünk a távolba, és a gondolatainkon kívüli világot próbáljuk meg felfedezni. És próbáljuk meg kivonni magunkat azokból a történésekből, azokból az otthon hagyott gondokból és bajokból, amibe úgy érezzük a hétköznapjaink folyamán, hogy, bezártuk magunkat egy dobozba, aminek nincsen ablaka és amiből nincsen kiút. Olyan szituációkra gondolok, amikmegoldhatatlannak látszanak olykor. A dolgokat időnként kívülről is próbáljuk megnézni, ezt akkor tudjuk a legjobban, ha elmegyünk az adott helyről és egy ideig nem is gondolunk az otthon hagyott köreinkre. Mire visszamegyünk a nyaralási időtöltésből, már lehet másként látjuk az egészet, mégiscsak lesz egy ablak, amiből ki tudunk tekinteni. Vagy olyan emberi kapcsolatainknak vagyunk rabjai, amik nem azt jelentik mindkét fél számára, ennek is jót tesz az idő, és talán mire újra találkozunk, már másként tekintünk egymásra. Szabaduljunk meg a félelmeinktől is, ne engedjük az agyunkat mindig a gondokon és aggodalmakon kattogni. Egyszerűen csak engedjük meg magunknak a lét pillanatait. Mikor nem kell azon aggódni, hogy mi lesz holnap. Olyan ritkán adatik meg, és olyan ritkán engedjük meg magunknak ezeket a napokat, pillanatokat. Talán most jött el az ideje, mikor ha nem akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá. Az elengedés művészetéhez az is hozzátartozik, mikor saját magunkat is bizonyos feladatok alól, és bizonyos feltételek szerint, ki tudjuk vonni, el tudjuk engedni. Magunkat is elengedhetjük néha. Engedjük el a gyeplőt, és lazítsunk. Mert megtehetjük, akkor miért ne tennénk? Ez azt is fogja segíteni, hogy utána még több energiával vessük bele magunkat a hétköznapokba és hagyjunk magunknak időt arra, hogy feldolgozzuk azokat az eseményeket, amik egész évben történnek velünk, nem tudatos módon csak azáltal hogy átadjuk magunkat a víz napfény levegő együttható áramlásának és ezeknek a pillanatoknak.